A Veled közösség által szervezett via ferrata túrák célja, hogy biztonságos keretek között nyújtsanak élményt és kalandot a résztvevők számára. A részvétel feltétele a jelen tájékoztatóban foglalt szabályok elfogadása.
A via ferrata (vasalt út) olyan hegyi sporttevékenység, amely során a résztvevők kiépített acélkábel rendszer mentén haladnak, speciális biztosító felszerelés használatával.
A tevékenység fokozott figyelmet, megfelelő fizikai állapotot és felelősségteljes magatartást igényel, valamint bizonyos kockázatokkal jár, amelyek a hegyi környezetből és a mozgás jellegéből fakadnak.
A via ferrata túrákon minden résztvevő saját felelősségére vesz részt.
A túra során a résztvevők saját magukat biztosítják a via ferrata felszerelés segítségével. A túravezető feladata a csoport koordinálása, a biztonsági szabályok ismertetése, valamint a túra vezetése, azonban az egyéni mozgásért és biztosításért minden résztvevő saját maga felel.
A túrán való részvétel feltétele a megfelelő:
fizikai erőnlét
egyensúlyérzék
terhelhetőség
stabil egészségi állapot
A jelentkezéssel a résztvevő kijelenti, hogy egészségi állapota lehetővé teszi a túrán való részvételt, és nem áll olyan betegség vagy állapot fenn, amely a saját vagy mások biztonságát veszélyeztetné.
A via ferrata túrán alkohol vagy bármilyen tudatmódosító szer hatása alatt részt venni tilos.
A túravezető jogosult megtagadni a részvételt attól a személytől, akinek állapota vagy viselkedése a saját vagy a csoport biztonságát veszélyezteti.
A via ferrata túrán a következő felszerelés használata kötelező:
sisak
beülő
via ferrata kantár
A felszerelés bérelhető a szervezőtől, vagy használható saját felszerelés is, amennyiben az megfelelő állapotú és rendeltetésszerű használatra alkalmas.
A résztvevő köteles a felszerelést a túravezető által ismertetett módon használni.
A túravezető a biztonság érdekében jogosult:
a túra útvonalát módosítani
a programot megszakítani
a részvételt megtagadni vagy a résztvevőt kizárni
amennyiben azt időjárási körülmények, terepviszonyok vagy biztonsági szempontok indokolják.
A szervező nem vállal felelősséget:
a résztvevő saját döntéseiből eredő balesetekért
a biztonsági szabályok megszegéséből eredő károkért
a felszerelés nem megfelelő használatából adódó sérülésekért
A via ferrata túrák hegyi környezetben zajlanak, ahol előre nem látható körülmények is előfordulhatnak.
A via ferrata túrákon való részvételhez minimum 12 éves életkor szükséges.
18 év alatti résztvevő csak szülő vagy törvényes képviselő írásos hozzájárulásával, illetve nagykorú kísérő jelenlétében vehet részt a túrán.
14 év alatti résztvevő esetén javasolt, hogy szülő vagy közeli családtag is részt vegyen a túrán, mivel a via ferrata útvonalak megfelelő fizikai erőnlétet, koncentrációt és felelősségteljes felszereléshasználatot igényelnek.
A túravezető biztonsági okokból jogosult eldönteni, hogy a választott útvonal életkor és fizikai felkészültség szempontjából megfelelő-e a résztvevő számára.
A túrák során a szervező alkalmanként fotó- vagy videófelvételeket készíthet, amelyek a Veled közösség programjainak bemutatását szolgálják.
A jelentkezéssel a résztvevő hozzájárul ahhoz, hogy a túra során készült felvételek a Veled közösség kommunikációs felületein (weboldal, közösségi média, hírlevél) megjelenjenek.
Amennyiben a résztvevő nem szeretne szerepelni ilyen felvételeken, ezt a túra megkezdése előtt jelezheti a szervező felé, és a szervező ezt lehetőség szerint figyelembe veszi.
A jelentkezés során megadott személyes adatokat a szervező kizárólag a túra lebonyolítása érdekében kezeli.
Az adatkezelés részleteiről az alábbi tájékoztatóban olvashatsz:
https://veled.eu/adatkezelesi-tajekoztato/